Az agresszió kezelése óvodáskorban

Sokszor tud fejtörést, vagy nehéz és feszült pillanatot okozni, hogyan kezeljük a kis gyermekek indulatait, vagy agresszív megnyilvánulásait. Ehhez a témához igyekeztem néhány hasznos szempontot összegyűjteni.

Tovább a cikkhez: Az agresszió kezelése óvodáskorban (pdf)

 

 

Hogyan támogathatjuk a gyászoló kisgyermeket?

 

Miért fontos a gyászfeldolgozás?

Noha felnőttként tudjuk mindannyian, hogy a halál, az elmúlás az élet része, de amíg csak tehetjük,
igyekszünk nem foglalkozni vele. A halál ismeretlen tartomány, ahol gyakran nincsenek, vagy
elfogynak a szavaink. Pedig a gyerekek (ha hagyjuk) kérdeznek, erről is. A betegségekről, halálról,
haldoklásról beszélni sok családban még ma is tabunak számít, és ha nem, gyakran még akkor is nehéz
válaszolni a gyerekek zavarba ejtően őszinte kérdéseire. Zavarban vagyunk, mert egyrészt próbálnánk
őket megkímélni a fájdalomtól, vagy, mert időnként nekünk sincsenek válaszaink, vagy túlságosan is
szorongást keltő a kérdéseket közel engedni magunkhoz. Ehhez a nehéz témához igyekeztem néhány
kapaszkodót összegyűjteni.

A gyermekek már egész kis kortól megtapasztalhatnak veszteségeket, akár egy kedvenc plüss
elvesztése, vagy egy szeretett háziállat halála, óvodaváltás, vagy a szülők válása során. Ha a családban
nem tabu a gyász, hanem úgy tekintünk rá, mint az élet természetes része, akkor kis kortól, az apró
veszteségeken és a természetben tapasztalható körforgás (pl. őszi levelek lehullása) példáján keresztül
is tanítani lehet számukra a változásokkal és veszteségekkel való megküzdést.

Legintenzívebb érzéseket kiváltó veszteséget általában egy szeretett személy halála során élünk át.
A gyász közös emberi tapasztalatunk, a veszteségre adott természetes reakció. Emellett azonban fontos
szem előtt tartani, hogy minden kapcsolat egyedi, ezért minden gyász is egyedi, mind
megjelenésében, mind pedig időbeliségében. Mindenki a saját módján gyászol.

A gyászfolyamat intenzitását és lefolyását több tényező is befolyásolja, pl. az elhunyttal való
kapcsolat jellege, a halál módja, körülményei, a gyászoló életkora, korábbi veszteségei, aktuális
egészségügyi és pszichés állapota, szociális kapcsolatrendszere. A szülő elvesztése, vagy a
halmozottan előforduló veszteségek, az erőszakos hirtelen halál, öngyilkosság, a csonka család, a
kommunikációs nehézségek a családban, vagy a barátok teljes hiánya valószínűsítheti az elhúzódóbb
gyászfolyamatot (Révész Renáta Liliána, 2024.).

Ha a bennünket ért veszteségek után nem végezzük el a gyászmunkát, vagy a gyászfolyamat elakad, az
nemcsak az életünk adott időszakát terheli meg, hanem további sorsunkra is mély hatást gyakorolhat,
befolyással lehet az utánunk következő generációk életére is (Bakó Tihamér, 2004). A feldolgozatlan
veszteségek és traumák növelhetik a későbbi pszichés nehézségek, addikciók és a fiatalkori
szerhasználat kialakulásának a kockázatát is. Emiatt is érdemes szem előtt tartani, hogy a gyerekek
nevelésében már minél korábbi életkortól kezdve fontos teret szentelni a veszteségek feldolgozásának
(Békési Tímea).

Miben eltérő a gyermeki gyász?

A gyerekek máshogy gyászolnak, mint a felnőttek, és életkorukból kifolyólag kevesebb mintájuk van
a gyásszal való megküzdéshez. A veszteségeik feldolgozásához szükségük van érzelmileg elérhető
stabil kötődési személy támogatására. Általánosságban elmondható, hogy a gyerekeknél a gyász jelei
időnként kevésbé egyértelműek, az érzelmeiket jellemzően nehezebben tudják szavakba önteni,
kimutatni. Az érzelmi hullámzások rövidebb periódusokban jelennek meg, pl. a
szomorúságot gyorsan felválthatja egy elmélyült örömteli játék. Kisebbeknél előfordulhatnak
regressziós tünetek, pl. visszaesés a szobatisztaságban, beszédfejlődésben, vagy újra megjelenhet a szülővel együttalvás igénye, esetleg alvási és táplálkozási zavarok. Fokozottabb lehet a bűntudat, önvád, szorongás, düh, vagy agresszió. Iskoláskorban koncentrációs nehézségek,
teljesítményromlás is megjelenhet.

 

A gyermekek gyászát sokszor a fokozatos megértés, azaz a szakaszos gyász jellemzi, kisebb
szakaszokra bontva bírják el annak a súlyát. Tartsuk mindig észben azonban, hogy minden gyermek
egyéni módon gyászol. Így a testvérek kifejezésmódjai is lehet teljesen eltérő. Fogadjuk el a
különbözőségeket és ne viszonyítgassuk egymáshoz a gyermekeknél megjelenő reakciókat. Rendben
van az is, ha sír, vagy dühös, vagy egy szót sem szól.

Életkori sajátosságok a haláltudat alakulásában

A haláltudat alakulása olyan folyamat, amely végigkíséri a gyermeket a különböző fejlődési szinteken.
Egy 3 éves korú gyermek esetében a halállal szemben nem annyira a félelem, inkább a kíváncsiság a
jellemző. Ami számukra leginkább szorongást vált ki, az a szülőtől való távollét (pl. kórházi kezelések
ideje alatt).

A halálról az első tapasztalatokat a gyerekek általában rovarokkal, bogarakkal gyűjtik, amiket
eltaposnak, majd legtöbbször elszégyellik magukat.

Az óvodáskorú (3-5 éves korú) gyermekek nincsenek még tisztában a halál biológiai jelentésével,
sem a véglegességével. Sokszor elalvással, elutazással társítják a veszteséget, és azt sem tudják, hogy
ez egyetemes, mindenkit érintő tény. Nem gondolják, hogy a halál visszafordíthatatlan, átmeneti
állapotként tekintik, az álomhoz hasonlónak, ami egy ideig tart, majd vége lesz.

A halálfélelem 7-8 éves korban jellemző, de óvodáskorban is megjelenhet, fontos összetevője a
szeparációs szorongás. A halálfélelmet erősítheti a bűntudat is. Egy óvodás - a mágikus gondolkodás miatt - már nemcsak attól tarthat, hogy elveszítheti a szüleit, hanem hogy valamelyik gondolatával, érzésével, vagy tettével pont ő idézi elő a bajt.

5-9 éves kor körül a gyerekekre a perszonifikáció jellemző, azaz megszemélyesítik (pl. „a kaszás”) a
halált, egy külön személyként képzelik el.
9 éves kor környékén jelenik meg a reális felfogás, azaz fokozatosan megérti a gyermek a halál
véglegességét, visszafordíthatatlanságát.

 

Hogyan támogassuk a gyászoló kisgyermekeket?

1. Őszinte kommunikáció

A felnőttek iránti bizalmat támogatja, ha az életkori sajátosságaiknak megfelelően megosztjuk a
gyermekkel, hogy mi történt és mi várható ezt követően. Az információátadás azonban ne legyen túl
részletes, mert az traumatizáló lehet. Fontos az őszinteség és a szimbolikus utalások helyett a konkrét
megfogalmazás, egyszerű szavakkal. Ne mondjuk, hogy elutazott, elment, elaludt az elhunyt
személy. Egy kisgyermekben félelmet válthat ki a későbbiekben (pl. elalvástól, vagy elutazástól), ha a
halált ezekhez a fogalmakhoz társítja. Azt mondjuk, hogy meghalt. Magyarázzuk is el, hogy ha valaki
halott azt jelenti, hogy nem mozog, nem eszik, nem alszik, nem beszél, nem tud többet mesét mesélni,
stb. Ha a gyermeket a fájdalomtól való megkímélés érdekében nem látjuk el a szükséges
információval, vagy titkolózunk, magára maradhat szorongásaival, kérdéseivel. Míg az őszinteség, ha
fájdalmas is, megvédi az elmagányosodástól, a tudattalanból betörő fantáziáktól, félelmektől (Polcz
Alaine,1993).

Ha a szülő is bizonytalan, mesélhet arról, hogy a különböző vallások mit gondolnak a halálról, ez
segíthet megérteni a gyermeknek, hogy különbözőképpen gondolkodnak erről az emberek.
Ugyanakkor őszintén felvállalhatja a szülő a bizonytalanságát is, ha nem tud valamilyen kérdésre
felelni. A felnőtt helyzetét nehezíti, hogy sokszor kettős szerepben van, azaz úgy kell a gyermeket

támogatnia, hogy közben ő maga is intenzív gyászol. Ahhoz, hogy a gyermek számára őszintén ott
lehessen a felnőtt, szükséges a saját érzéseinek a tisztázása is.

Gyakori, hogy a gyermekek önmagukat hibáztatják, ezért fontos beszélgetni velük arról, hogy a
megtörtént eseményt nem ők idézték elő. Próbáljunk meg elfogadó attitűddel, kíváncsisággal ott lenni
mellettük, és soha ne erőltessük, mit kellene érezniük. A családban történt halálesetről tájékoztassuk
a gyermek intézményét és a pedagógusait mielőtt még a gyermek az eseményeket követően visszatér
oda. Így tudják ők is elfogadó attitűddel támogatni a gyermeket a nehezebb, vagy bizonytalanabb
időszakokban, illetve ez segítheti az esetleges viselkedésváltozások hátterének a megértését, kezelését is.

2. Érzelmi biztonság erősítése

Egy közeli hozzátartozó elvesztése alapjaiban rengeti meg a gyermekek biztonságát. Emiatt - még ha
történnek is változások - lehetőleg a napi rutinok megtartásával, a felnőtt fizikai jelenlétével,
érintéssel, közös idővel, játékkal is támogassuk a gyermekek érzelmi biztonságát. A családi
szabályokat és a gyermek számára állított korlátokat érdemes megtartani.

3. Teremtsünk lehetőséget a búcsúzásra és az emlékezésre

Egy szeretett személy elvesztésével járó gyászmunka a halál realizálásával kezdődik. Ezért
támogathatja a gyermek gyászfolyamatát, ha részt vesz a gyászszertartáson, pl. az elhunyt temetésén,
vagy búcsúztatásán. Ezek az események segíthetnek megérteni, hogy mit jelent a halál. A
szertartások és a rítusok révén a gyermek is lehetőséget kap a történteket érzelmi szinten is
feldolgozni. Óvodáskorú gyermeket már el lehet vinni a temetésre is, ha előzetesen megfelelően
felkészítjük arra, mi a temetés célja, mi fog ott történni, milyen érzelmi reakciókat tapasztalhat (pl.
síró, szomorú hozzátartozók). Fontos gondoskodni arról, hogy mindig legyen mellette egy biztonságot
adó felnőtt, akivel a szertartás alatt akár elmehet sétálni, ha valami sok, vagy hosszú lenne számára.
Ha nem akar részt venni a gyermek, akkor nem szabad erőltetni. Ha közeli az elhunyt személy és a
szülőnek is nagyon megterhelő érzelmileg a szertartáson való részvétel, akkor dönthet akár amellett is,
hogy később a temetés után látogatnak ki a sírhoz.

Az egyéni gyász és emlékezés mellett kialakíthatjuk az emlékezés saját családi rítusait, lehet az
elhunyt közeli hozzátartozóra pl. fényképek nézegetésével, közös emlékek megosztásával, mécses
gyújtással, kedvenc helyeinek felkeresésével is emlékezni. Fontos, hogy az elhunyt ott maradjon a
hétköznapi beszélgetésekben.

4. Idő és tér a gyásznak és az érzelmek kifejezésének

Teremtsünk olyan légkört, hogy a gyermek őszintén kimutathassa az érzéseit és azzal ne egyedül
kelljen megküzdenie. A gyermek még nem tudja, hogy a különféle érzések hozzátartoznak a gyászhoz.
Jó, ha hall arról is, hogy megengedett érzés akár még a harag is. A felnőtt segíthet az érzések
tudatosításában, kifejezésében és kezelésében. A felnőtt is bátran megmutathatja a saját érzéseit a
gyermeknek, nem kell rejtegetni azokat, arra viszont ügyeljünk, hogy a túl intenzív érzésekkel ne
terheljük meg őket, mert az ijesztő lehet a számukra.

A gyermek a maga sajátos eszközeivel oldja a veszteségét, pl. játékkal, rajzolással, festéssel,
történeteken és mesefigurákon, valamint mozgáson keresztül. Emellett keressük az alkalmakat a közös
beszélgetésre, pl. az esti lefekvés meghitt időpontja alkalmas lehet erre. Bátoríthatjuk, hogy tegye fel
az őt érdeklő kérdéseket, még akkor is, ha a választ csak kisebb adagokban tudja befogadni. Legyünk
elérhetőek a beszélgetésekre, de ne erőltessük azokat. Az óvodás korú gyermek szavakban még nem
mindig tudja kifejezni, mit érez, ugyanakkor előfordulhatnak váratlan kérdések, mint pl. „Anya te is

meg fogsz halni?” Nem helyes, ha ilyenkor megnyugtatás céljából becsapjuk azzal, hogy „nem”-el
válaszolunk. Igyekezzünk őszinte, ugyanakkor megnyugtató választ adni.
Kisebbeknél szeparációs szorongás esetén hasznos lehet a „kukucs játék”, amiben ott van az elválás,
illetve az újra egymásra találás, találkozás öröme is.
Ne feledjünk azonban, hogy a gyászban a nehéz érzések mellett helye van a pozitív emlékek és
örömteli pillanatok felidézésének is.

5. Öngondoskodás

Fokozott terhelést jelent a szülők számára, hogy a gyászidőszakban is megmaradnak a hétköznapi
otthoni és a munkahelyi elvárások. Ilyenkor azonban nehezebb helyt állni a korábban megszokott
szinten. Egy időre érdemes elengedni azt az elvárást, hogy a korábbi színvonalon kell mindent
ugyanúgy teljesíteni. A gyermekek támogatása és a mindennapi feladatok ellátása mellett fontos az is, hogy a felnőtt is szenteljen időt és teret a saját gyászfolyamatának is. Haláleset után a gyerekek
gyakran nagyon aggódnak az életben marad hozzátartozók egészsége miatt. Érdemes elmondani, hogy a felnőttnek is vannak támogatói, akiktől segítséget kap, így ez nem a gyerek dolga. Ha a felnőtt is nagyon intenzíven éli meg a gyászát és emiatt egy ideig kevésbé elérhető a gyermeke számára, ha lehetséges kérjen segítséget, hogy rövidebb ideig más rokon, vagy ismerős is érzelmi támasza lehessen a gyermeknek.

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

A gyászfolyamat többnyire normál lefolyású és a családi támogatás, a rítusok és a közösségbeli
elfogadó attitűd elegendő lehet a feldolgozáshoz. Aktuális krízishelyzetben felmerülő kérdésekről
célszerű lehet szakemberrel konzultálni. Érdemes gyermekpszichológust felkeresni, ha a szülő azt
tapasztalja, hogy a gyermek 6 hónappal a gyászeset után is erős szorongással reagál minden elválási
helyzetre, vagy túl erős „csimpaszkodás”, letargia áll fenn, vagy képtelen elmerülni a játékában,
esetleg tartós regresszió, vagy szorongás, alvási nehézségek, gyakori rémálmok tapasztalhatók.

Aktuális krízishelyzetben felmerülő kérdés, vagy egyéb bizonytalanság esetén keressenek bizalommal.
(Az összefoglalót készítette: Csombók Bernadett óvodapszichológus)

Könyvajánló óvodáskorú gyermekeknek a gyászfeldolgozáshoz:
- Shona Innes: Az élet olyan, mint a szél
- Benji Davies: Nagypapa szigete
- Patrice Karst: A láthatatlan fonal
- Patricia Mennen: Búcsú, gyász, emlékezés- Mit? Miért? Hogyan? ( 69.)
- Peer Krisztina - Kele Fodor Ákos: Kibeszélő Kényes témák gyermeklélektana
Felhasznált források:
Dr. Bakó Tihamér: Utak és ösvények Életünk váltófázisai és válságai (Psycho Art, Bp, 2004)
Békési Tímea: Veszteségek és függőségek előadás (https://gyaszportal.hu/gyermekgyasz/webinarok-online-
anyagok/)
Peer Krisztina - Kele Fodor Ákos: Kibeszélő Kényes témák gyermeklélektana (Tea Kiadó, 2024)
Polcz Alaine: Meghalok én is (Századvég Kiadó, 1993)
Révész Renáta Liliána: Prevenciós foglalkozások a halálról, gyászról az óvodában, iskolában, középiskolában-
előadás (2024.)
Singer Magdolna: Szabad haragudni az elhunytra (https://gyaszportal.hu/1457/)
Singer Magdolna: Boldogan éltek, míg meg nem haltak… .. és azután( Móra Könyvkiadó, 2011)

Hogyan lehetsz támasza a gyászoló gyermekednek (https://gyaszportal.hu/1454/)
Simkó Csaba: Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant? Tájékoztató pedagógusoknak és
szülőknek a gyászoló gyermek segítéséhez